NHL 24 Hungary

Sorra verik a csapatok a bajnokot

2017. december 12. 13:55 - Denis Potvin

Egymás után másodszor kapott ki a bajnokcsapat, amely a Coloradótól szenvedett vereséget, csak az utolsó harmadban esett gól, a Penguins 59:48-nál szépített. Szétlövés döntötte el a Dallas javára a meccset a New York Rangers ellen, az első körben Radulov és Zuccarello is beütötte, utána hárman hibáztak, Jason Spezza viszont nem, így nyert a Stars.

dq0jusqw0aaiynn.jpg

Az Islanders három vesztes, a Washington négy győztes meccsel állt. Most mindkét sorozat megszakadt. A New York-i csapat 22 perc alatt eldöntötte a meccset, a második harmadban Andrew Ladd és John Tavares 58 másodperc alatt ütött két gólt az első két percben. Jarsolav Halak 31-szer védett, a hazaiak 9-1-2-vel, 20 ponttal állnak a Barclays Centerben ebben a szezonban.

Megint kikapott a Detroit és keleten már csak az Ottawát és az Arizonát előzi meg. Hosszabbításban a Florida, a véd Michael Matheson idei első góljával nyert. A Red Wings a szezonbeli összes, öt hosszabbításos meccsét elveszítette, utolsó tíz meccséből csak egyet nyert meg. Alighogy visszatért Ryan Getzlaf és Jakob Silfverberg az Anaheimbe, Corry Perry az első harmadban szenvedett súlyosnak tűnő sérülést. Ezzel együtt is nyerni tudott a Ducks.

Kiütéssel nyert a Winnipeg, amely Mathieu Perreault két góljával, 3 pontjával verte a Vancouvert és franchise-rekordot állított be: 7 meccses hazai győztes és 11 meccses hazai pontot érő meccsen van túl a Jets. Perreault egyébként a 100. gólját ütötte. A Vancouverben Brock Boeser volt eredményes és ő a nyolcadik újonc az elmúlt 28 évben, aki élete első 28 NHL-meccsén 16, vagy annál több gólt ütött. Boesernek 16 van, nála többett Teemu Sekanne (23), Eric Lindros (21) és Alekszandr Ovecskin (18) tudott.

Eredmények

New York Islanders-Washington Capitals 3-1

Anaheim Ducks-Carolina Hurricanes 3-2

Winnipeg Jets-Vancouver Canucks 5-1

New York Rangers-Dallas Stars 1-2 - szétlövés után

Pittsburgh Penguins-Colorado Avalanche 1-2

Detroit Red Wings-Florida Panthers 1-2 - hosszabbítás után

Az állást biztosítja a Sofascore élő eredmények

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nhl24hungary.blog.hu/api/trackback/id/tr3313481143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása