Most már valóban a finis következik, hiszen már csak négy hét van hátra az alapszakaszból. Igazából még semmi sem dőlt el, de körvonalazódik, melyek azok a csapatok, amelyek biztosan ott lesznek az NHL rájátszásában és melyek, amelyek már nagy valószínűséggel nem. Áttekintjük a pillanatnyi helyzetet.
Keleten továbbra is a Tampa legjobb, de a Boston is jól tartja vele a lépést. A Bolts a ligában elsőként érte el a 100 pontos határt, az utolsó tíz meccséből kilencet megnyert és 19 pontot gyűjtött. A csapat története során ötödször jut a százpontos határ fölé. A Boston jól tartja a lépést a Tampával, csak hat ponttal van lemaradva, míg a Toronto áll a harmadik helyen. Ez a három csapat szinte biztosan ott lesz a playoffban, mert a divízióban negyedek Florida 12 ponttal van lemaradva a Maple Leafs mögött úgy is, hogy az utolsó 10 meccséből nyolcat meg tudott nyerni.
Nem találunk nagyon mellé, ha az Atlantic divízió többi csapatáról azt állítjuk, hogy azok biztosan lemaradnak idén. A sorban azért a Detroit és a Montreal neve elég nagy meglepetés, az Ottawáé és a Buffalóé már kevésbé. A Detroit korszakváltáson megy át, és egymás után két idényben marad playoff nélkül, ilyen pedig a klub történetében 1979 és 1983 között nem fordult.
A Metropolitanban a Pittsburgh a csúcsra ért, vagyis most éppen vezeti a csoportot. Itt azért nagy harc várható még. A bajnokcsapat mögött a Washington és a Philadelphia áll szorosan. A továbbjutó helyekre esélyesek között sem olyan nagy a különbség, a negyedik New Jersey és az utolsó New York Rangers között csak 11 pont a különbség. Nem nehéz megjósolni, hogy a két wild card helyet ez a divízió fogja elvinni. Most a New Jersey és a Columbus áll ezen a helyen.
Az utóbbi pár hétben kissé belassított a Las Vegas, de még így is tetemes, 12 pontos előnnyel vezet a San Jose és 13-mal az Anaheim előtt. Itt még a Los Anegelesnek és a Calgarynak van esélye, hogy az első három hely valamelyikére odaérjen. Az Edmonton már 14 pontos hátrányban van, a Vancouver és az Arizona pedig még többel van lemaradva.
A másik csoportban nem sokat változott a helyzet, stabilan tartja a továbbjutását jelentő helyét a Nashville, a Winnipeg és a Minnesota is. A Dallas és a Colorado foglalja még el a Wild Card helyeket nyugaton, nem reménytelen a Los Angeles, a Calgary és a St. Louis sorsa sem. A Chicago továbbra sem tud olyan teljesítményt nyújtani, amellyel közelebb érne a vonalhoz. A Blackhawks 2010 óta háromszor lett bajnok és 2008 óta nem hiányzott a playoffból. Most nagy valószínűséggel le fog maradni és a csapat szurkolói bíznak abban, hogy nem olyan időszak jön, mint 1998-tól tíz idényen át, amikor egyszer sikerült csak továbbmenni az alapszakaszból.
Ami a kategóriák legjobbjait illete a pontlistát továbbra is Nyikita Kucserov (Tampa) vezeti 88 ponttal. Jevgenyij Malkin (Pittsburgh-87), Connor McDavid (Edmonton-84), Nathan MacKinnon (Colorado-81) és Cladue Giroux (Philadelphia-81) áll még nyolcvan pont felett. A góllvők versenyében már az első helyen áll a Winnipegből a finn tehetség, Patrik Laine 40 góllal, de ugyanennyi van Alekszandr Ovecskinnek is, Malkin pedig 39-szer volt eddig eredményes. A gólpasszosok között holtverseny van az élen, Jakub Voracek (Philadelphia), Blake Wheeler (Winnipeg) és Johnny Gaudreau (Calgary) is egyaránt 58-58-nál jár.
A kapusok versenyében Carter Hutton (St. Louis) és Andrej Vaszilevszkij (Tampa) a kategóriák legjobbja. Hutton kapott gól/ meccs átlaga (2,02) és a védéshatékonysága (0,934) a legjobb a ligában. Míg Vaszilevszkij