NHL 24 Hungary

Franchise-rekord Columbusban

2017. október 26. 10:33 - Denis Potvin

Két hazai győzelemmel folytatódott az NHL alapszakasza, a St. Louis és a Columbus is 5-5 gólt ütött, mind a két csapat folytattat kiváló sorozatát. A Blues legutóbbi négy meccsén pontszerző, hétnél jár, a Blue Jackets pedig az első kilenc meccs után 6-3-0-val áll, ilyen pedig most történt meg harmadszor a franchise történetében. Érdekesség, hogy a két ötgólos csapatból senki sem duplázott, nem úgy Mikael Backlund a Calgaryból a St. Louis elleni meccsen.

columbus.jpg

Jaromír Jágr nem tudott jégre lépni sérülése miatt, legalább három meccset kell kihagynia. Egy statisztika szerint nem jellemző, hogy a 45 éves cseh sokszor sérült lenne, 2013 óta mindössze 15 találkozóról hiányzott sérülés, vagy betegség miatt. A St., Louisban egy gólt ütött Alexander Steen, de három gólpasszt adott, a Blues tíz meccsen 7-2-1-gyel áll és ez 2002 óta a legjobb kezdés a csapattól, most már három pont előnnyel vezeti a Centralt. Alex Pietrangelo tíz meccsen eddig 12 pontot gyűjtött (4+8), ez az eredménye a franchise eddigi ötödik legjobbja. Nézzük kik állnak előtte:

13 pont: Jeff Brown – 1993, 2+11

13 pont: Steve Duchesne – 1997, 3+10

12 pont: Al MacInnis – 1997, 5+7

12 pont: Al MacInnis – 1995, 3+9

12 pont: Alex Pietrangelo, 2017, 4+8

A Columbusban 12 játékos ért el egy pontot, azaz igazi csapatmunka volt a Buffalo legyőzése. Egyedül Seth Jones zárt góllal és gólpasszal. A kapus Szergej Bobrovszkij lett a meccs embere, az orosz 35 lövésből csak egyet hibázott el. A Buffalo Seth Griffith idei első góljával szépített. A 24 éves csatár 2015. január 3-a után volt ismét eredményes, akkor még a Boston játékosa volt. A columbusi Alexander Wennberg karrierje 100. gólpasszát szerezte.

22. NAP, STATISZTIKÁK

St. Louis Blues-Calgary Flames 5-2 (1-0, 3-0, 1-1)

1. HARMAD
03:58:00 Calgary Mikael Backlund (3) ASST: Matthew Tkachuk (4), Travis Hamonic (1)
17:27:00 St. Louis Alexander Steen (1) ASST: Vladimir Sobotka (7), Paul Stastny (6)
2. HARMAD
04:07:00 St. Louis PPG - Jaden Schwartz (7) ASST: Vladimir Tarasenko (5), Alexander Steen (1)
06:53:00 St. Louis PPG - Alex Pietrangelo (4) ASST: Brayden Schenn (6), Alexander Steen (2)
13:15:00 Calgary Mikael Backlund (4) ASST: Matthew Tkachuk (5), Michael Frolik (4)
3. HARMAD
16:28:00 St. Louis Paul Stastny (4) ASST: Alexander Steen (3), Colton Parayko (3)
19:16:00 St. Louis EN - Joel Edmundson (2) ASST: Brayden Schenn (7), Vladimir Tarasenko (6)

Columbus Blue Jackets-Buffalo Sabres 5-1 (1-1, 2-1, 2-0)

1. HARMAD
12:00:00 Columbus PPG - Oliver Bjorkstrand (2) ASST: Sonny Milano (1), Seth Jones (5)
2. HARMAD
15:20:00 Columbus Seth Jones (2) ASST: Brandon Dubinsky (2), Cam Atkinson (1)
17:38:00 Columbus Nick Foligno (3) ASST: Jack Johnson (3)
18:19:00 Columbus Matt Calvert (2) ASST: Markus Nutivaara (1), Ryan Murray (2)
3. HARMAD
17:26:00 Buffalo Seth Griffith (1) ASST: Jordan Nolan (1), Johan Larsson (2)
19:21:00 Columbus Josh Anderson (2) ASST: Artemi Panarin (9), Alexander Wennberg (6)
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nhl24hungary.blog.hu/api/trackback/id/tr1013086786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása