NHL 24 Hungary

Shutout rögtön a bemutatkozó meccsen

2018. október 09. 11:42 - Denis Potvin

NHL alapszakasz, 6. játéknap

Ennél jobban nem is sikerülhetett volna Robin Lehner, a New York Islanders svéd kapusának bemutatkozása. A Isles a papíron erősebbnek számító San Joset intézte el, amiben döntő szerepet játszott Lehner, aki 35-ször védett jól. Lehner három buffalói szezon után szerződött a New York-i csapathoz. A franchise történetének első kapusa lett, aki a bemutatkozó meccsét kapott gól nélkül hozta le.

dpanpnsw4aaxe3c.jpg

Az Islandersben Casey Cizikas adott gólpasszt és ütött gólt. A csapat eddig kiválóan védekezik. Eddigi nyolc emberhátrányos helyzetéből egyetlen gólt sem kapott. Matthew Barzal, Josh Bailey és Valtteri Filppula a szezonbeli mindhárom meccsen szerzett eddig pontot.

A nap másik hőse Patrice Bergeron, aki mesterhármast ért el az Ottawa ellen és még gólpasszt is adott. Az első találata a 30. másodpercben esett és ez hazai nyitómeccsen a harmadik eddigi leggyorsabb volt a klub történetében. Ha már a statisztikákat lehet folytatni Carson Cooper (1926), Phil Esposito (1973), Rock Middleton (1976) és Cam Neely után a ötödik, aki mesterhármassal nyitja hazai jégen az idényt. Mellette David Pastrnak ütött két gólt és adott két gólpasszt. Olyan még nem volt a Boston története során, hogy az első hazai meccsen ketten is 4-4 ponttal zárjanak.

Az Anaheim három győzelemmel kezdte a szezont. Legutóbb a 2006–2007-es idényben fordult elő hasonló, akkor Stanley-kupa-győzelem lett a vége. A Buffalo is jól kezdett, másodszor nyert, Jack Eichel két góljának is köszönhetően a Vegas Golden Knights ellen és ezzel jelenleg a második az Atlantic-divízióban.

NHL alapszakasz, 6. játéknap

Boston Bruins-Ottawa Senators 6-3

New York Islanders-San Jose Sharks 4-0

Buffalo Sabres-Vegas Golden Knights 4-2

Anaheim Ducks-Detroit Red Wings 3-2 - szétlövés után

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nhl24hungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4314290999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása