NHL 24 Hungary

Jön az alapszakasz hajrája, Orginial Sixes csapatok a vonalak alatt

2018. február 26. 11:26 - Denis Potvin

Sajnos a téli olimpia forgatagában kevés idő maradt a hobbira, így elsilányult a blog, de nem halt meg, természetesen, ahogy idő engedi, követjük az eseményeket. Most nézzük meg egy pillanatra, hogyan is állnak a dolgok az NHL-ben, arról nem is beszélve, hogy pörög az átigazolási piac is. Szóval első, utolsók és az új játékosok.

cut_6.jpg

A szezon két harmadán vagyunk túl és a mostani pozíciók azért nagyjából meghatározzák majd a jövőbeli erőviszonyokat. Természetesen a végső helyekért még az utolsó napokon is ádáz csatákat fognak vívni. Keleten több olyan csapat van vesztes pozícióban, amelyek nélkül korábban elképzelhetetlen volt a playoff. A vonal öt pont hátránnyal a Detroit, héttel a New York Rangers és már 12-vel a Montreal. Hosszú hajrát kell nyitni, mert nagy a tülekedés feljebb.

Washington, a Philadelphia és a Pittsburgh között csak egy pont van a Metropolitanban. A Tampa Bay, amely a liga legjobbja, négy pontos előnye is gyorsan elolvadhat a Torontóval szemben, míg a Boston formáját elnézve nehéz lenne lemaradni az idei playoffról. A Flyers az elmúlt öt évben háromszor maradt le a rájátszásról, a Maple Leafs pedig a legutóbbi 12 idényből csak kétszer jutott el oda. Jelen pillanatban a New Jersey és a Columbus áll a wild card helyen, de ez az állapot naponta változhat.

Nyugaton nem lassít a Las Vegas, hihetetlen a szezon, amit produkál az újonc, szinte hétről hétre újabb csúcsokat döntve. Magabiztosa, 11 pont előnnyel vezet a második San Jose és 12-vel a harmadik Anaheim előtt, ráadásul még kevesebb meccse is van, mint riválisainak. A Centralban szorosabb a menet, de azért arra kevesen gondolhattak, hogy it Nashville-Winnipeg-Minnesota lesz majd a sorrend. Persze nem biztos, hogy a végén is ez lesz, de eddig ez meglepetés.

Ahogy az is, hogy nem sokkal lemaradva a vonal alatt van a St. Louis és a Los Angeles is. Ami tragikus eddig, az a másik Original Sixes, a Chicago szereplés. Már 11 ponttal vannak lemarad, a nyugati nyolcadik helytől. 2013 és 2015 bajnoka szép lassan nekikezdhet megint az újjáépítésnek. A három évvel ezelőtti bajnok csapatból már jó páran a fizetési sapka áldozatai lettek, bár a mag együtt van, az eredmények nem nagyon jönnek. A Vancouver is inkább már a jövőt tervezheti, 18 pontos hátrányt már nem fog ledolgozni az elkövetkezendő másfél hónapban.

Ami egyéni teljesítményeket illeti. A pontlistát a Tampából Nyikita Kucserov vezeti 82-vel, hattal mögötte Jevgenyij Malkin, majd az edmontoni Connor McDavid, aki 74 pontjával sem tudott sokat segíteni csapatán. A góllövő listán megint Alekszandr Ovecskin az első (38), Malkin a második (36) és egy meglepetés ember, a Las Vegas-i William Karlsson (33), a legtöbb asszisztja a philadelphiai Jakub Voraceknek van.

A kapusoknál a legtöbb győzelme Andrej Vaszilevszkijnek van (36), a védéshatékonyságban Carter Hutton az első (0,938), míg a legjobb kapott gól átlaga is a St. Louis-i kapusnak van.

cut_1_3.jpg

Térjünk át az átigazolásokra, mert az elmúlt két hétben történt jó néhány komolyabb trade. A jobb átláthatóság érdekében felsorolva a legérdekesebbek (a játékos neve után a csapat ahonnan jött, majd ahova ment akiért, vagy amiért cserébe)

  • Dion Phanuef és Nate Thompson Ottawa ---- Los Angeles cserében Marian Gaborik és Nick Shore.
  • Petr Mrazek Detroit ---- Philadelphia 2018-as és 2019-es draftjogért cserébe.
  • Eric Fehr Toronto ---- San Jose 2020-as draftjogért cserébe
  • Michael Grabner New York Rangers ---- New Jersey Jegor Rikovért és 2018-as draftjogért cserébe
  • Derrick Brassar Ottawa ---- Pittsburgh, Ian Cole-ért +egy többjátékost érintő csere ügyletben
  • Rick Nash New York Rangers---- Boston cserébe Ryan Spooner, Matt Beleskey, Ryan Lidngren és két 2018-as draftjog
  • Tomas Plekanec Montreal ---- Toronto, cserébe: Kerby Rychel, Rinal Valijev és egy 2018-as draftjog.
  • Mark Letestu Nashville ---- Columbus, cserébe: 2018-as draftjog.

 

Szólj hozzá!
Címkék: jégkorong nhl trade

A bejegyzés trackback címe:

https://nhl24hungary.blog.hu/api/trackback/id/tr9713699290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása