Újév napján immáron tizedik alkalommal rendezik meg a hagyományos szabadtéri jégkorong ünnepét, hivatalos nevén a Bridgestone NHL Winter Classic-ot.
Idén a New York Rangers és a Buffalo Sabres részvételével zajlik majd a mérkőzés, a helyszín pedig a Citi Field, az MLB-ben szereplő New York Mets otthonául szolgáló baseball stadion lesz.
Mindkét csapat másodjára szerepel ezen körülmények között, a Buffalo már a 2008. január 1-én megrendezett első alkalommal is pályára léphetett. Akkor a Pittsburgh Penguins ellen szenvedtek 2-1-es szétlövéses vereséget, persze abból a csapatból mára mindössze egyetlen játékos, Jason Pominville az, aki még mindig a Sabres keretét erősíti. A Rangers-nek legutóbb 2012-ben volt lehetősége részt venni a jeles eseményen, akkor a Philadelphia Flyers vendégeként sikerült 3-2-es győzelmet aratniuk, 2014-ben viszont kétszer is játszhattak a szintén szabadtéri "Stadium Series" keretein belül, így a résztvevő játékosokat tekintve mindenképpen ők rendelkeznek nagyobb tapasztalattal a szabadtéri meccsek terén.
A két csapat jelenlegi formájából kiindulva is inkább a Rangers-t mondhatjuk esélyesnek. Bár a szezon elején igen komoly lemaradásba kerültek - az első 10 meccsükből csak kettőt tudtak megnyerni, és további kettőt hosszabbításra menteni -, de azóta szépen összeszedték magukat. Jelenleg a keleti főcsoport 7-ik helyén állnak, 4 ponttal előzve az utolsó továbbjutó helyért harcoló Boston-Philadelphia-Carolina hármast, és kettővel a meglepetésre gyengélkedő Pittsburgh-öt. A Buffalo részéről már rosszabb a helyzet, 33 lejátszott meccs után 8-18-7-es mérleget tudnak felmutatni, keleten abszolút utolsók, és liga szinten is csak az Arizona szerepel gyengébben. Amitől mégis szórakoztatónak ígérkezik ez a párosítás, az az olyan fiatal játékosok összecsapása lehet, mint Jack Eichel és Jimmy Vesey, vagy olyan veteránoké, mint Evander Kane és Kevin Shattenkirk, valamint a két csapat általános rivalizálása. Bár 2013 és '16 között zsinórban 9 alkalommal a Rangers jött ki győztesen az alapszakaszbeli találkozóikból, a Buffalo azóta megtörte a sorozatot, és nekik is sikerült háromszor egymás után nyerniük. Ezen felül az örökmérleg is az ő javukra dől pillanatnyilag, 177 meccsen 81 győzelem, 62 vereség, 9 hosszabbításos vereség, és 25 döntetlen a Sabres neve mellett, valamint kettőből két rájátszásbeli párharc, ezzel összesítésben a hatodik legtöbb győzelmet a Rangers ellen érték el a franchise 1970-es megalapítása óta.
New York állami rangadóhoz méltóan teltház várható, bár pillanatnyilag vannak még jegyek, nagyságrendileg $160 és $2200 közötti áron [42,500 - 585,000 forint] válthatóak meg a nézőtér különböző pontjaira, szóval aki úgy döntene, hogy a helyszínről élvezné a mérkőzést, nem árt, ha siet a jegyvásárlással. A Citi Field befogadóképessége 41 922 fő, ami a baseball stadionok között átlagosnak számít, az amerikai futball stadionok rendszerint nagyobbak. Az aktuális nézőszám-rekordot a Michigan egyetem futball csapatának stadionjában, becenevén a The Big House-ban rendezett 2014-es Winter Classic-on állították be, ahol a Toronto Maple Leafs vendégként tudott szétlövéses győzelmet aratni a Detroit Red Wings ellen 3-2-re. Azon a meccsen 105,491 szurkoló tette tiszteletét, és ez a rekord egy darabig még biztosan rekord is marad, ugyanis összesen három olyan stadion található az egész világon, ahol lehetséges lenne megdönteni. Ezek közül a Big House a második legnagyobb, míg az első Észak Koreában található, és nincs tudomásunk arról, hogy az NHL nyitni tervezne az ottani piac adta lehetőségek felé.
Jelentőségét tekintve egy teljesen hétköznapi alapszakasz mérkőzésről beszélünk, a szokásos pontozással [győzelem esetén 2 pont, vereség 0, hosszabbításos vagy szétlövéses vereség 1], még ha körülmények meg is nehezítik valamelyest a játékosok dolgát. A meccs időzítése mellett a résztvevő csapatok kiválasztása is rendszerint az északabbra eső területekről kerül ki, így kis túlzással garantált a kemény téli időjárás, ellentétben az ugyanúgy szabad ég alatt lejátszott Stadium Series meccsekkel, amire kifejezetten nyárias melegben is sor került már California-i helyszíneken. A játékra ez elsősorban a rövid felkészülési idő miatt van hatással. Mindkét csapat ottani idő szerint december 29-én játssza az ezt megelőző utolsó meccseit, így nagyságrendileg két teljes napon keresztül, és a mérkőzés napján reggel folytatnak majd helyszíni edzésmunkát, ennyi idő lesz akklimatizálódni. A legközvetlenebb hatást a kapusok játékára gyakorolja a megváltozott környezet, a hőmérséklet és a fényviszonyok mellett a palánkokon kívüli megnövekedett látótávolság is befolyásolhatja a teljesítményüket, és ebben akár ki is jöhet a két csapat közötti tapasztalatbeli különbség. A mezőnyjátékosok számára leginkább a sorcserék közötti kihűlés jelenthet kihívást, illetve az ebből fakadó sérülés veszély. Mindezektől részben függetlenül a kifejezetten sokgólos találkozók ezidáig elkerülték a Winter Classic-ot, a 2009-es Chicago-Detroit 4-6-os végeredményét leszámítva minden évben 5 gól körüli "átlagos jégkorong eredmények" születtek. Idén jó esély van rá, hogy másképp lesz, hiszen liga szerte elég határozottan kiszakadt a gólzsák, részben a tavaly szezon közben módosított kapusfelszerelésnek is köszönhetően.
A különleges alkalomhoz különleges öltözék is dukál, az itt szereplő csapatok minden évben erre az alkalomra tervezett, hagyományos megjelenésű egyenruhát kapnak. Az alábbi képeken az idei összeállítás látható, és bár a többi alternatív mezhez hasonlóan ezek is rendszerint megosztott fogadtatásra találnak, az idei szerintünk elég jól sikerült. Letisztult, egyszerű design, pont mint a játék hőskorában, amikor a külsőségek még jóval kisebb szerepet játszottak, és egyik sem rugaszkodik el túlságosan a csapatok általános arculatától. Egyedül a fűző hiánya lehet meglepő valamelyest, amire korábban kötelező kellékként tekinthettünk a múltidéző jellegű szerkók esetében, de úgy látszik, hogy a ligával szerződésben álló mezgyártó, a Reebok-ot idén leváltó Adidas formai újításai erre is kiterjednek.
Szerdán visszatért az NBCSN műsorára a Road To Winter Classic című 4 részes dokumentumfilm sorozat, ami a két csapat - a mérkőzést megelőző - 1-1 hónapját mutatja be a kulisszák mögül, és idén először az NHL hivatalos Youtube csatornáján is elérhetővé teszik. A sorozat 2011 óta létezik, kezdetben az HBO gyártásában, a korábban már nagy sikert aratott Hard Knocks című sorozatuk mintájára készült, amiben egy-egy NFL csapat nyári felkészülését követik figyelemmel. A liga szándéka nem titkoltan az volt a műsor indításával, hogy behozza azt a típusú népszerűségbeli lemaradást, ami a kosárlabda és az amerikai futball játékos-központú közszerepléséből adódik, így hozva közelebb a médiában, és - szerencsére - a bulvársajtóban is lényegesen kevesebbet szereplő csapatok életét, és a játékosok személyiségét a nézőkhöz. A formula kiválóan működik, hiszen az év egyik legforgalmasabb időszakában, egyúttal a szezon közepén, és egy a számukra is igazán izgalmas eseményre készülődve láthatjuk a csapatokat szó szerint testközelből. Szakmai és szakmaiatlan értelemben is betekintést nyerhetünk a világ legjobb csapatainak működésébe, és epizódról epizódra bebizonyosodik, hogy jégkorong berkekben is éppen olyan hatalmas egyéniségek tevékenykednek, mint a náluk rendszerint ismertebb kosarasok és futballisták között. Üröm az örömben, hogy 2014-től az EPIX streaming szolgáltató kezébe került a gyártás, akik eleinte ugyan az HBO-hoz hasonló minőséget produkáltak, de sajnos a tavalyi évben már esett valamennyit a színvonal. Ez akkor még betudható volt annak, hogy tavaly az NHL fennállásának 100-ik évfordulójára a Winter Classic mellett egy külön ünnepi meccset is rendeztek Centennial Classic néven, így a korábbi műsoridő immár négy főszereplő csapat között oszlott meg. Bíztunk benne, hogy ez egyszeri alkalom, de idén sajnos felezték a műsoridőt, így a korábbi 50 helyett csak 20-25 perces hosszúságú epizódokra számíthatunk, és nagyjából ugyanannyi figyelem jut fejenként, mint a tavalyi négy csapatos kiadásban. Ez a hiányérzet persze még mindig azt támasztja alá, hogy a sorozat jó, és továbbra is ajánljuk mindenkinek aki érdeklődik a sportág iránt, különösen azoknak, akiket a fent említett dolgok eddig hátrányosan befolyásoltak az NHL világának megközelítésében. Az epizódok szerdánként, illetve itteni idő szerint csütörtök hajnalban, az NBCSN szokásos szerda esti kiemelt meccse, a "Wednesday Night Rivalry" után láthatóak, majd rövid átfutási idő után az NHL Youtube csatornáján bármikor. Kevésbé hivatalos webhelyeken, a régebbi évadok 4-4 epizódjai is megtalálhatóak, az idei első rész pedig itt és most megtekinthető:
December 20-án egy másik dokumentumfilm is napvilágot lát majd, NHL Network Originals: The First NHL Winter Classic, Hockey Goes Outside címmel. Ez az első Winter Classic tizedik évfordulójára készült, archív felvételekkel, a résztvevők elbeszéléseivel, és a pittsburgh-i származású Michael Keaton narrációjával. Pittsburgh-ben és Buffalo-ban a hétvége folyamán már bemutatták helyszíni vetítéseken, idehaza - és egyúttal világszerte - először december 21-e csütörtök hajnali 2-órakor lesz látható az NHL Network-ön.
A Winter Classic mérkőzés 2018. január 1-én, magyar idő szerint 19:00-kor kezdődik, az NBC-n. A Spíler TV műsoráról cikkünk írásakor még nem állt rendelkezésre információ, de nincs okunk azt gondolni, hogy kihagynák a meccset, ahogy előttük a Sport TV is rendszeresen, élőben közvetítette.
Mindazoknak, akik számára nem érhető el a Spíler TV, és/vagy eredeti nyelven tekintenék meg a meccset, a USTVnow, külföldön tartózkodó amerikaiak számára létrehozott streaming szolgáltató weboldalt ajánljuk, ahol ingyenes és legális regisztráció ellenében full-HD-ban érhető el az NBC.
A Winter Classic rendezvény keretein belül általában egy "öregfiúk meccset" is játszanak, vagyis egy barátságos mérkőzést a csapatok visszavonult veteránjainak főszereplésével, erről sajnos egyelőre nem találtam információt, de hagyományosan a főmérkőzés előtti nap délutánján esedékes, ekkor érdemes keresni. Amint érkezik ezzel kapcsolatos hír, cikkünket frissítjük.
Ebben a szezonban ezen kívül még egy szabadtéri meccs várható, március 3-án a Washington Capitals és a Toronto Maple Leafs játszik Stadium Series találkozót, de a következő szezonra is érkezett már két bejelentés. 2019. január 1-én a Chicago Blackhawks és a Boston Bruins, 2019. február 23-án pedig a Pittsburgh Penguins és a Philadelphia Flyers játszanak majd szabad ég alatt. Addig is figyeljétek fél szemmel a Rangers-t és a Sabres-t, mert közeleg az új év, és a szezon leghangulatosabb meccse!